7. rész

Drága olvasóim! Hosszú idő után végre lett egy kis szabadidőm írni. Igaz segítettek benne, és annak nagyon hálás vagyok! Nagyon szeretném megköszönni a sok segítséget Beby! Jó olvasást :)

“Su, ezt elcseszted!” visszhangzott a fejembe Carry mondata. Tényleg mindent elcseszek. Nem érdemlem meg a barátnőimet és a bátyámat se, főleg Őt nem.

Fejemre húztam a tarkót és alatta próbáltam sírni, de nem ment. Most már komolyan nem értettem magam. Lehet hogy már kiszáradtak a könnycsatornáim a sírástól? Sírni akartam de nem tudtam. Kikukucskáltam a takaró alól és egy borítékra lettem figyelmes az éjjeli szekrényemen. “Szerelmemnek" Így volt címezve. Feltéptem a levelet és két jegy volt benne egy kis cetlivel.

Szerelmem!

Nagyon szeretném hogy ha meggyógyulnál! Én ma elutazok Párizsba koncertezni. Remélem észre vetted a jegyet a levélben! Egy jegy a párizsi repülőgépre, neked! Kérlek gyere ki hozzám! Tudom hogy imádod Párizst, a szerelmek városa. Ezért nem akarok a szerelmem nélkül itt lenni! Tényleg sokat jelentene nekem! Gyógyulj meg! Várlak szerelmem!

Szeretlek!
Niall xx

Elment és csak így közölte? Nagyon aranyos volt tőle de szerettem volna elbúcsúzni.. De ajj nem tudok rá haragudni mikor ilyen szépeket ír. Miért kellett nekem összevesznem vele mikor ilyen szerelmesek vagyunk.
Már most akarok menni vele! Itt hagyni a kórházat és menni vele. Nagyon rossz embernek éreztem magam mert így leszóltam szegényemet. Ő csak próbálkozott és csak szerelmes akart lenni. Olyan hülye vagyok hogy nem adtam neki esélyt. Fuu már megint az önsajnálat. Utálom magamat sajnáltatni.

Kivettem a jegyet, egy oda út volt meg egy vissza út. Tényleg nagyon imádtam Párizst, régebben mindig arról beszéltem Niallnek hogy én oda költözök. Sajnos amint a szüleim meghaltak ezek az álmok eltűntek. Azóta a bátyámmal élek, azaz már vele se mert az egyetem miatt be kellett költöznöm Londonba. Mielőtt ide jöttem volna Írországban éltünk. Finn mai napig is ott él. Ott ismerkedtem meg Niallel. Tulajdonképpen szomszédok voltunk és a szüleink is jóban voltak. Nagyon sok időt töltöttünk együtt. Mai napig nagyon szeretem őt csak most másképpen mint akkor. Akkor a legjobb barátom volt most pedig már több…  

Gondolataim cikázásában egy nővérke zavart meg.

-Hoztam a vacsorát! - lépet be tálcával a kezébe

Nem csalódtam most sem a kórházban, ugyanis egy száraz zsemle és két szelet szalámi volt a kaja. Szívesen elővettem volna a finomságokat amit a barátaim hoztak, de a nővér végig figyelt amíg meg nem ettem az egészet. Nagy nehezen megettem Bevettem a gyógyszeradagom, aztán otthagyott.

Óriási magány telepedett rám. Kinéztem az ablak fele és a leguruló esőcseppeket figyeltem. Elgondolkodtam, vajon Niall most hol van és mit csinál. Kifolytak a könnyeim. A zokogástól remegett a testem, majd álomba sírtam magam.

Reggel a napsugarak éles fényére keltem. Nagy nehezen kinyitottam szempilláimat és megtöröltem arcom, amire a tegnapi könnycseppek maradéka száradt rá. A balesettől fájó és sajgó tagjaimmal nagy nehezen feltápászkodtam és eltipegtem a mosdóhoz, hogy lezuhanyozhassak. Mikor visszamentem, újra a nővér várt ott. Pár rutin vizsgálatot elvégzett, beadta a gyógyszereket és itt hagyott valami reggeliféleséget. Undorodva néztem a tányéromon heverő, ételnek nem nevezhető kosztot.

-Ezt kellene megennem? - kérdeztem magamban. Nem voltam finnyás de azért szerettem ha finom volt a kaja. Emlékszem régebben mennyi kaját magunkba tömtünk Niallel. 

Istenem már megint róla beszélek. Miért olyan nehéz őt elfelejtenem? Talán már a repülőn ül és úton van Párizsba. A szerelem városába… Én miért nem mehettem? A gondolatra felcsillantak a szemeim! Dehogynem, elmegyek utána! Nagy nehezen ma már másodszorra felkönyököltem az ágyról és felhúztam a papucsom. A fehér szekrényhez mentem, amibe a bátyám a ruháimat pakolta. Kivettem belőle egy melegítőalsót és egy pólót. Bordáimat fogva visszabotorkáltam és felhúztam a kiválasztott ruhadarabokat. Saját felelősségemre hagytam el a kórházat.

A jegyeket egész úton a kezembe 

szorongattam. Otta akartam lenni, ott akartam lenni és bocsánatot kérni tőle. Szorosan a karjaiban akartam lenni. Megnyugodni hogy itt van velem és vigyáz rám. Biztosnak lenni abban hogy szeret. Jelen pillanatban semmit nem akartam ennyire. 

A taxi megállt a reptér előtt és én meg nagy nehezen kiszálltam.  A gépem pontosan másfél óra múlva indult, tehát volt időm odaérni.

Várakozásomat az dobta fel, vagyis inkább az szúrta el, hogy megcsörrent a telefonom. A kijelző rögtön felvillant a felirat, miszerint bátyám szeretett volna beszélni velem. Félve nyomtam meg a zöld gombot, mert már előre éreztem mekkora lecseszésben lesz részem amiért otthagytam a kórházat….